Most idézni fogok

[...]szerintem egyáltalán nem te vagy a kiegészítés az IKL-féle hisztiposztban, amin egyébként rettentően jól szórakoztam, és meg kell mondanom, szinte teljesen egyet tudok érteni vele, hasonló helyzetben vagyok. de akikről ott ír, az definitely nem te vagy. szerintem autista sem vagy, bár tény, hogy ehhez nem értek, de szerintem nem. egyszerűen csak nem feltétlenül foglalkoztál dolgokkal, lehet, hogy esetenként kényelmességből is. ez ismerős. én nem a fizikadoga, vagy a matekházi miatt barátkoztam veled, és még csak nem is a jó hallgatás miatt, hanem mert mindig jókat mondtál, és alapvetően volt (és persze van) valami bizalomgerjesztő benned, valami ami miatt nagyobb súlya volt a bizalmadnak, mint másénak. vagy más súlya, így utólag nem is tudom, mondjuk sokszor éreztem gimiben, hogy csak próbálkozom, de valójában teljesen soha nem lehet a bizalmadba kerülni. amikor mostanában újra sokat beszélgetünk, újra elkezdtem ezt a fura dolgot érezni, hogy amikor elmesélsz dolgokat magánéleteről, érzésekről, melóról, akkor örülök, mert azt érzem, hogy valami miatt rászolgáltam erre a bizalomra, mert nem olyan vagy, mint a legtöbben, akik 3 perc után mindent elmesélnek, 3 bor után meg azt is, amire nem lennék kíváncsi. hogy valami mércén érek annyit, hogy elmesélsz dolgokat, és ez a mérce magasabb és más anyagból épül, mit általában. és ilyenkor érzem, mennyire téves volt, amikor életem jelentősebb részében elhittem, hogy harsányság nélkül nem vesznek észre, hogy mindig okosnak és viccesnek és hangosnak kell lennem ahhoz, hogy érjek valamit, és nem hittem el, hogy anélkül is lehet, és csak mostanában kezdem elhinni, ne legyen túl késő. és most sem azért barátkozom veled, vagy szeretnék újra, mert megírod a matekházit - a.k.a. cool, hogy orvos vagy, lehet vele menőzni, lógni a kórházban, jól hangzik, vagy azt gondolom, hogy majd minden nyomoromat kikezeled hasfájástól a hipochondriáig, vagy jól hallgatsz, vagy olcsóbb ez, mint terápiára járni, vagy jó sztorik vannak ügyeletből - nem, hanem pont emiatt bizalom miatt, ami nem automatikusan jár, de azt akarja látni, ami, és nem valami felszínes bénaságot, és a hipochondriát is el merem mondani, meg a hülyeséget is, meg a szövegeket, meg bármit, és mindent meghallgatnék. és történetesen teljesen átérzem az élethelyzetet is, amiben vagy, nyilván nem véletlenül kattantunk rá a like a tree-re is*. hogy huszonhat évesen tulajdnoképpen egy percre ki nem mozdultam a komfortzónámból, hogy végig csak az egyetemen voltam, ami nagyszerű, de mégiscsak inkubátor. hogy még ősszel is elhittem, hogy hiába kell 4 embert kirúgni a tanszékről, valahogy majd lesz mégis hely, és amikor meg rájöttem, hogy nem, és rajtam kívül álló dolgok miatt nem, akkor trombózist éreztem és le kellett szállnom a villamosról. hogy hosszú évekig (el)hittem, hogy balu és én valahogy egyszer majd mégis egymás mellett kötünk ki, mindenféle kitérő után, és hogy nem, ahhoz kellett egy fura hét londonban tavaly tavasszal, és nyáron egy félig-meddig coming out részéről, [...]. én hiszem azt, amit tanítok, vagy ami miatt tanítok szinte, hogy az identitás nemcsak sors, hanem folyamat és választás is, és hogy legalább annyira választás, mint amennyire adottság, és hogy a jövőnket a múlt is meghatározza, de mi is, és a sorsszerűségre hivatkozni legtöbbször kifogás, és mentség. és látom a saját életemben is, annak az alakulásán, hogy hol volt sors, és hol választás, és hiába gondolom azt, hogy baluval például elcsúsztunk valahol, így visszagondolva ezt sok pillanatban mi magunk alakítottuk így. és sorsszerű, hogy felhívnak a kiadótól, de ehhez évek munkája kellett, és hiába nem gondoltam rá, már fájna, ha nem sikerülne. mert elvesztettem egy csomó dolgot, és barátokat is, és minden, ami eddig biztosnak tűnt, már nem az, de két hét alatt több dolog történt, mint egy év alatt, és azért az mégiscsak világos volt, hogy valamit tennem kell, mert ez így nem megy tovább. ezért is adtam elő mostanában az átlagosnál többször az orvosos magánszámomat is, orsi a múltkor ijedtem kérdezte, amikor úgy kezdtem egy mondatot, hogy el akarok mondani valamit, hogy úristen, ugye nem jelentkezel az orvosira. és mivel ez sok év után először merült fel újra, arra is rá kellett jönnöm, hogy talán amit kerestem, nem arra van, amerre kerestem, legalábbis nem abban a formában. és kezdek arra is rájönni, hogy sokszor a dolog sokkal egyszerűbb, mint tűnik, én magam pedig sokkal átláthatóbb és kiismerhetőbb vagyok, mint gondoltam. ugyebár ma van a húgom szülinapja, és ez nagyon nyálas, de eszembe jutott, hogy 21 éve ilyen tájban, délután született, és apu jött értem az oviba, és én körbe-körbe rohangáltam, és mindenkinek elmeséltem, hogy képzeld, hogy megszületett, és van egy kistestvérem. és ilyen dickenses-karinthys-élet csodaszépes módon az jutott eszembe, hogy mit mondanék most ennek a kislánynak, vagy ő nekem, hogy akar-e az lenni húsz év múlva, aki most lettem. (bocs a képzavarért :) ) és mivel most még egyedül csak magamnak tartozom felelősséggel magamért, elhatároztam, hogy felülök erre az árra, és ami jön, és aki jön, megfogom, mert lehet hogy elsőre nem annak tűnik, de lehet, hogy éppen a legjobb dolog, ami valaha történhet. és igenis szükségem van emberekre is, de végre nem azért, hogy magamat lássam, hanem hogy őket. és aki fontos, az megtalál, vagy visszatalál, vagy megmarad, és akkor is szeretni fog, ha éppen nem vagyok se okos, se vicces, se hangos, vagy béna a hajam, vagy meg vagyok fázva, vagy utálatos vagyok éppen, vagy kézen kell fogni és hazavinni. :) people come into your life for a season, for a reason, or for a lifetime - ez egy amerikai mondás, nagyon sokszor eszembe jut.
ez a levél maga is kicsit blogszerű lett, drága maminti, továbbá kurva hosszú is ezen a napos vasárnap délutánon, de meg kell, hogy mondjam, régen inspirált ennyire valami, hogy ennyit írjak ilyesmiről, mint a legutóbbi posztod[...] 

Köszönöm, Dé. 

*